Hogy honnan ismerik fel egymást az egy fajtához tartozó kutyák, arra minden valószínűség szerint egy régóta ismert, a Nobel-díjas osztrák etológus, Konrad Lorenz által felfedezett viselkedéstani jelenség, a bevésődés, azaz imprinting adja meg a választ. A kölyökállatok életük első napjaiban életre szólóan megjegyzik anyjuk képét (szagát, hangját stb.), ami a későbbiekben nagy segítségükre lesz a fajtársakkal való kommunikáció (például a párválasztás) során. Úgy tűnik, a kutyafajták elkülönülésével ez a jelenség is differenciálódott, s az egyes példányok fajtajellegeik alapján képesek azonosítani egymást. Mivel az anya és a testvérek képéhez csupa kellemes, pozitív és meghatározó élmény társul, nem csoda, hogy előnyben részesítik a rájuk emlékeztető egyedek barátságát. Teljes bizonyossággal az imprinting szerepére a fajtafelismerésben az szolgálhatna, ha kísérletek folynának az idegen fajtájú almokban cseperedett, dajkakutya által felnevelt ebek ezirányú viselkedésével kapcsolatban: vajon saját fajtájuk vagy nevelőanyjuk és tejtesvéreik képe befolyásolja választásukat?

Az egyes fajták között nemcsak küllembeli, illetve kutyaszemmel nézve (helyesebben kutyaorral szagolva) feltehetően illatbeli különbségek vannak, hanem viselkedésük is eltér egymástól. Ez tovább erősítheti az azonos (vagy akár csak hasonló) fajtájúak egymás iránti vonzalmát. A boxer például boxermódra, nagy morgással, temperamentumosan, birkózva játszik, amit más kutyák (nem is beszélve a gazdáikról!) könnyen félreérthetnek - de nem így egy másik boxer! Amikor egykori berni pásztorkutyám féléves kölyökként a szomszédban cseperedő két kis afgán agárral akadt össze, csak a fejét kapkodta körbe-körbe suhanó cimborái után, de testi adottságainál fogva mindig kívülrekedt a játékon. Kétségtelen tehát, hogy a hasonlóság nagy mértékben megkönnyíti a barátság kialakulását a játékos kedvű négylábúak között.