Kutya nélkül élni lehet, de minek?
Vendégek
Indulás: 2008-12-25
 
Testfelépítés, érzékszervek
Testfelépítés, érzékszervek : Látás

Látás


A kutyák szeme sokkal érzékenyebb a fényre és a mozgásra, mint az emberi szem, de kevésbé képes érzékelni a tárgyak körvonalait. A szem felülete laposabb az emberénél, nem tudja olyan hatékonyan változtatni a fókusztávolságot mint az ember. Néhány fajta, pl a collie, képes érzékelni az olyan apró mozgást is, mint az emberi szem pupillájának összehúzódása.

HOGYAN MŰKÖDNEK A SZEMEK?
A szem folyadékkal telt golyó, amely a koponya egyik üregében helyezkedik el. Erős izmok rögzítik, amelyek lehetővé teszik fel-le, illetve jobbra-ballra való mozgást. A szem külső fedő rétege egy erős hártya, az ínhártya.
A szemlencse egy erős izomhoz kapcsolódik, amelynek összehúzódása megváltoztatja a lencse formáját, lehetővé téve a különböző távolságokra való fókuszálást. Ez az izom egyben tartja a lencsét. A szem hátsó részében helyezkedik el az ideghártya. A szemfenéken van még egy fényvisszaverő réteg, ettől világít a kutya szeme, amikor a fénysugár egyenesen belehatol.
Szemük felépítése miatt a kutyék nem úgy látják a színeket, mint mi. Nem tudják megkülönböztetni a sárga és a zöld, vagy a narancs és a piros közötti árnyalatokat, de a színskála két végén elhelyezkedő színek között különbséget tudnak tenni.

LÁTÓMEZŐ
A kutyáknak általában szélesebb a látómezejük, mint az embereknek, de azt a fejforma és a szemek elhelyezkedése erősen befolyásolja. A lapított orrú kutyák látószöge kb 200 fokos, ugyanakkor a szemre hajtó kutyáké 270 fokos. Térlátásuk azonban gyenge.

SZEMFORMÁK
A kutyák szemformája és a szemek elhelyezkedése befolyásolja a látóteret, így különbségek alakulnak ki a fajták között.

 

© KutyaTanya 2008-2015


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!