Kutya nélkül élni lehet, de minek?
Vendégek
Indulás: 2008-12-25
 
Új kutya
Új kutya : Helyszínek

Helyszínek


A fekhely vagy a kutyaház fontos része a kutya környezetének, mely egyben saját felségterületét is jelenti. Nagy jelentősége van a kijelölt etetőhelynek, amelyről a kutya tudja, hogy ott kap enni.

ÉDES ÁLOM
Azt, hogy a kutya hol alszik, a gazda döntse el és ne a kutya. Ha úgy döntünk, hogy hagyjuk az ágyunkban aludni a kutyát, akkor kifogástalanul kell viselkednie.
Minden kutya számára fontos, hogy legyen egy kis hely, amit a magáénak tudhat. Kutyaágy mindenféle méretben és formában létezik. Még fűtött takarót is lehet kapni.
Bármilyen fekhelyet is választunk, fontos, hogy az tisztítható legyen.
A növésben lévő kiskutyák számára megfelel egy kartondoboz is, hiszen úgyis mindent szétrágnak.

BOLHAMENTES OTTHON
Minden kutyatulajdonos nagy ellensége a bolha. A bolhák csak rövid ideig tartózkodnak az állaton, viszont annál tartósabban megtelepszenek a környezetében.
Szeretik a központi fűtéses lakásokat, és gyorsan szaporodnak. A kutya ágyneműjét rendszeresen mosni kell.
Fontos, hogy bolhaírtó spray, sampon vagy egyéb készítmény vásárlása előtt kérjük az állatorvos tanácsát.

HOL ETESSÜK A KUTYÁNKAT?
A kutyák szeretik, ha rendszeresen ugyanazon a helyen etetik őket. A higénia biztosítása érdekében mindig legyen saját tányérja, és azt tartsuk távol saját edényeinktől. Célszerű a tálat minden etetés után elmosni.

ELÁSOTT CSONTOK
A háziasítást megelőzően a kutyák és farkasok elásták a felesleges élelmet a földbe, hogy megvédjék a dögevőktől, legyektől. Az éhes kutya amit tud megeszik, csak a maradékot viszi ki a kertbe elásni.

 

© KutyaTanya 2008-2015


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!