A korai emberi települések körüli szemétkupacok sok állati tetem maradványait rejtették, így azok a farkasok, amelyek kevésbé féltek az emberektől több táplálékhoz jutottak. ahogy az emberiség átállt a teljes vadászó életmódról a részben földművelőre, ezek a fiatal farkasok könnyen beszerezhették a húst.

A emberek elviselték a kevésbé agresszívabbakat, ugyanakkor tartottak az erőszakosabb példányoktól. Ezek a fiatal farkasok idővel egyenesen a falvakban ütöttek tanyát. A háziasítás elkezdődött.

Amint az emberek kialakították az eltérő típusú életformákat, földet műveltek, vagy éppen vadásztak és állatokat tenyésztettek, felfigyeltek a farkasok egy-egy tulajdonságára.

Némelyek egészen bohónak és játékosnak tűntek, minden versengő vagy ragadozó jellemvonás nélkül. Másokra a birtoklási ösztön volt jellemző, melyet az emberek alkalmasint még fokozni is igyekeztek, hogy még nagyobb hasznát vehessék a vadászat során.

A hasznosnak talált példányokat az emberek megtartották és tenyészteni kezdték, a többit pedig elkergették.