Kutya nélkül élni lehet, de minek?
Vendégek
Indulás: 2008-12-25
 
Híres kutyák
Híres kutyák : Roland

Roland


Roland, Róland (†Munkács, 1709. augusztus 29. vagy 30.) II. Rákóczi Ferenc kutyája.

A hűséges állatról mindössze két forrásunk van, mindkettő a fejedelem belső környezetéhez tartozó udvari embertől származik. Az egyik Fogarassy István vicekomornyik levele Munkács városából fel a várba, Kőrössy György főkomornyikhoz 1709. augusztus 30-án, amelyben a következőket írja: „Szegény Rollánt ma 11 és 12 óra között megdöglék, – a kit ő Felsége úgy szán, hogy meg nem mondhatom.”

Beniczky Gáspár fejedelmi titkár naplója részletesebben, de már egy nappal korábbról tudósít „Róland” kimúlásáról. Szép szavakkal örökítette meg az eb emlékét, megjegyezve, hogy „legfőképpen urához való ritka hűségért az egész udvar bánta” halálát. Az idegeneket nem engedte Rákóczi közelébe, sőt, mikor az „déli álmot” aludt vagy éjszakai nyugovóra tért, azokat sem engedte ágyához, „akik őfelsége körül gyakran forgolódtak”. Rákóczi szavára viszont mindig engedelmeskedett. Beniczky végül így summázza érdemeit: „Sok olly állapotokat követett el, akit eszes embernek is köllett volna cselekedni, oktalan állatban penig csudálatos volt.”

Forrás: wikipédia

 

© KutyaTanya 2008-2015


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!